Köszöntjük honlapunkon!
A Mária koncert honlap egy 2011-ben induló koncertsorozat kommunikációs felülete. Reméljük, hogy mind a koncertsorozat, mind a honlap javára válik az érdeklődők számára.
A koncert megvalósításának célja:
- a Szűzanya felé érzett szeretet kifejezése
- a Szűzanya közbenjáró imádságának kérése
- tanúságtétel a magyarság Mária-tiszteletéről
- énekek által, valamint előadás segítségével az istenanyaság egy-egy szempontból történő megvilágításával az emberi lélek gazdagítása, Mária megismerése
- könnyűzenei, valamint egyházi énekek tárházában található máriás énekek összegyűjtése, közkinccsé tétele
- ezek által Isten felé fordulás, a Mennyországra tekintés, az Úr Jézus közelségébe kerülés
- imaszándékok fogadása, azokért történő közbenjáró imádság közbenjáró imaszolgálat által
Valamint:
- az önkéntes szolgálatok, felajánlások fogadása által buzdítás a máriás önzetlen odaadásra
A koncert megfogalmazott céljainak megfelelően az esemény elsődleges célja Mária felé érzett szeretet kifejeződése. Az együttlétet Isten felé fordulással, közösségformáló, együtt elmondott imádsággal kezdjük. Ebben és a megvalósult programok által kívánjuk megvalósítani, hogy tiszteletünket kifejezzük a Szűzanya felé, és Mária felé érzett szeretetünkről, tiszteletünkről tanúságot tegyünk. Célként fogalmazódik meg, hogy egy-egy előadó elmélkedése, előadása kapcsán a hallgatóság lelke gazdagodjon, közelebb kerüljön Máriához, az Úr Jézushoz, így a Mennyei Atyához, a Szentlélek segítségével. Ehhez a Szűzanya közbenjárását kérjük az imahátteret biztosító személyek, imacsoportok felajánlott imádságaival, valamint a koncerten résztvevők szolgálataival. A program megvalósításával lehetőség adódik arra, hogy csokrokba gyűjtsük máriás énekeinket. Ennek eredményeképpen a lelkek tovább gazdagodhatnak a dalok hallgatásával. A kitűzött célok, reméljük, elősegítik, hogy mindenki, aki a helyszínen résztvevője, vagy az utólag a programról készült kiadványok segítségével hallgatója lesz az eseménynek, az Úr Jézus szeretetében elmélyülhessen, és a Jóisten közelségében Mária szeretetére találhasson.
Szeretettel:
a szervezők











